Qualiform Zrt.Cégtörténet

A QUALIFORM ZRT 2007. január 8-án alakult, a BT Holding Qualiform Kft (1995-2007) jogutódjaként. A 100%-ban magyar tulajdonú társaság Heves megyében, Apcon helyezkedik el.

Az apci öntöde története egészen 1946-ig nyúlik vissza. Ekkor jegyzik be Budapesten a Qualital céget, amely Solti Márton nevéhez fűződik. Ez a cég egy tipikus, a piaci helyzethez gyorsan alkalmazkodni tudó kis vállalkozás, öntöde volt, melybe a társtulajdonosok minden szaktudásukat, vezetői tapasztalatukat, munkaidejüket befektették.

  • 1949-ben a céget államosították, létrejött a Qualital Könnyűfémipari Nemzeti Vállalat.
  • 1961-1965 közötti tervidőszakban vált ismertté, hogy a vállalat a Budapestről kitelepítendő vállalatok listájára került. A budapesti fejlesztéseket korlátozták és a tervidő utolsó évében kapta meg a vállalat az apci telephelyet, ahol később majd a tevékenységét folytatta.
  • A gazdaságirányítási rendszerek tovább fejlődtek, erősödött a vállalati önállóság és demokratizálódtak a vezetési formák.
  • 1985 július 1-el, Qualital könnyűfémöntöde néven, teljesen önálló vállalatot alapítottak.
  • 1992-ben elkezdődött az állami vállalat felszámolása.
  • 1994-ben a BT.Holding Qualiform Kft megvásárolta a vagyontárgyakat a felszámolótól
  • 1995-ben megkezdte a BT.Holding Qualiform Kft a működését

A Qualiform Zrt, több évtizedes tapasztalatokkal rendelkező alumínium kokilla (közepes és alacsony számú gyártás) öntvényeket gyárt és szerszámgyártást működtet. Legfőbb termékeinket az autóipar, azon belül is a tehergépjárműipar számára gyártjuk, melyek között 0,3 kg-8,5 kg súlyú, bonyolult, munkaigényes, homokmagos öntvények is megtalálhatóak. A vevői igényeknek megfelelően a termékeket megmunkálva, felület kezelve, szerelve is szállítjuk.

Vevőink főleg európai autógyártók (Németország), de szállítunk Brazíliába is a tengerentúlra. A termelésünk kb. 10 %-a belföldön marad.

Qualiform Zrt gyártási volumene 1200 tonna/év.

Az alaptechnológiánkon kívül cégünk saját szerszámtervezési gárdával és saját szerszámüzemmel rendelkezik, ahol igény esetén, más termelő cégeknek is tudunk különböző szerszámokat tervezni és legyártani. 

Vállalatunk sikeressége tette lehetővé, hogy fióktelepet nyissunk, ahol további volumennövekedést tudunk elérni. A fióktelepet Romániában, Szatmárnémetiben nyitottuk meg 2011-ben.

Cégünk alapító tagja az 1992 decemberében alakult Magyar Öntészeti Szövetségnek.

Qualiform Zrt. bemutatkozó videóÍgy működik a cégünk

0
Alkalmazott
0
Féle öntvény
0
Megmunkáló központ
0
Tonna éves kapacitás
Image

Fejlesztéseink

2008

DMC 55 H, DMC 70 H, DMC 60 U megmunkáló központ beszerzése

2010

Megmunkáló helyiség bővítése, készárú raktár kikészítő átalakítás, DMC 65 H megmunkáló központ beszerzése

2011

DMC 80 U, DMC 50 H megmunkáló központ beszerzése, megmunkáló helyiség bővítése, új Ipari kabinos egyedi mozgatású , romániai öntöde olvasztó kemence beszerzése, röntgenátvilágító berendezés beszerzése

2012

2 db DMC 65 H, 1 db DMC 60 U megmunkáló központ beszerzése, DMU 85 Mono Block marógép beszerzése, Creo Essential szoftver, nitrogénező hálózat kiépítése, KMAG 80, KMAG 60 héjhomokfúvó és sütőgép beszerzése

2013

Sűrűség index mérő, Creo Essential tervező szoftver, sötét szoba kialakítása, I-II. minőségi kapu kialakítása

2014

Mosóalagút két munkahelyes kézi mosóval beszerzése, beüzemelése, nyomásesés ellenőrző cellák kialakítása, DMC 60 H Linear

2015

Hőntartó kemence építése, KMAG 40 maglövő beszerzése, öntödei adat kijelzés és rögzítés, öntőszerszám adatok rögzítése, Power Mill, NovaCast öntészeti szimulációs szoftver, hevederes szemcseszóró, nyomásesés ellenőrző berendezés, gitterbox, csomagolóanyag tároló kialakítása, II. koordináta mérőgép beszerzés, gravírozó állomás kialakítása, SPC program bevezetése, D-Suite program termlés irányítás bevezetése

2016

Nyomásesés mérő helyiség kialakítása (mérőlabor), CATIA V5 tervező program

2017

2 db DMC 80 H Linear, 1 db DMC 60 H Linear megmunkáló központ beszerzése, LTC 602 R nyomásesés mérő beszerzése

2018

3D optikai mérőrendszer (scanner) beszerzése, új CNC csarnok létrehozása, DMC 80 H Linear és DMC 60 H L+B46inear megmunkáló központ beszerzése, új Készárú raktár kialakítása, röntgen berendezés beszerzése

2019

Új CNC készülék tároló létrehozása, II. mosóalagút beüzemelése, öntödei adat kijelzés és rögzítés beüzemelése Romániában

2020

Tisztaság vizsgálati labor kialakítása

A Qualiform Zrt. küldetése és jövőképünk

Jövőbeni céljaink között fontosnak tartjuk az üzleti kapcsolatok megszilárdítását hosszú távon, termékek minőségi fejlesztését, termékválasztékunk bővítésével. A megfelelő és nyitott partneri kapcsolatok segítik a sikereink és céljaink elérését.

Alapelveink, melyek a célunk eléréséhez vezetnek:

  • jól képzett munkatársak
  • kreativitás
  • folyamatos fejlesztés
  • minőségtudat
  • a biztonság, az egészség és a természeti környezet iránti felelősségteljes elkötelezettség.

Büszkék vagyunk a magyar mérnöki csapatunkra, a szakembereinkre, amely a legmagasabb szintű tudással rendelkezik, mely termékeink minőségi fejlesztéseihez, a legjobb minőségű termékek gyártásához elengedhetetlen a jövőben. Folyamatosan figyeljük a piaci környezet változását, melyhez megfelelőképpen igazodunk.